Győrben nyit autóipari mérnöki fejlesztőirodát a thyssenkrupp

Autóipari mérnökirodát indít Győrött a thyssenkrupp Automotive üzleti szegmense, és ezzel a város újabb autóipari területen, ezúttal az elektromechanikus kormányrendszerek fejlesztésében kerül a világ meghatározó szereplői közé, illetve olyan, a távolabbi jövőbe tekintő autóipari kutatások részévé válik, mint az ún. járműdinamikai szabályozás (a jármű különféle elektronikus alrendszereit integráló megoldás) vagy a steer-by-wire rendszerek (a mechanikus kapcsolatok helyett csupán elektronikus összeköttetést biztosító rendszer) kialakítása.

A vállalat magyarországi csapata ma már szinte minden jelentős autógyárral kapcsolatban áll, és több millió Magyarországon fejlesztett eszköz fut a világ országaiban. A győri mérnökcsapat a budapesti, veszprémi és szegedi központokkal szoros együttműködésben tevékenykedik majd, illetve már folynak a tárgyalások a győri Széchenyi István Egyetemmel jelenleg is meglévő együttműködés kibővítéséről, amely során a thyssenkrupp részt vállalna az egyetemi képzésben, együttműködne az egyetem munkatársaival kutatási feladatokban, illetve a hallgatóknak lehetőséget biztosítana a fejlesztési munkákban való részvételre. A thyssenkrupp ezen kívül szívesen közreműködik szakmai gyakorlati helyek biztosításában, valamint kooperatív gyakornoki programok közös megvalósításában is.

A thyssenkrupp az elkövetkező három évben összesen több mint 200 fővel tervezi növelni képzett mérnökei létszámát Magyarországon, Győr pedig jelenleg is a magyar autóipar egyik vezető központja, ugyanakkor egyetemi város is, ami miatt ideális választás a mérnökiroda helyszíneként. A thyssenkrupp ráadásul már tíz éve futómű összeszerelő üzemével jelen van a városban, így megvan a kellő helyismeret.

Az új mérnöki szolgáltató-központ segítségével a vállalat piaci potenciálját hatékonyabban aknázhatja ki, és a már jelenleg is mindösszesen 1200 mérnököt foglalkoztató irodákkal összehangoltan működve jelentősen növeli a thyssenkrupp speciális K+F tevékenységének nemzetközi versenyképességét.

„Húsz évvel ezelőtt Magyarországon kevesen találkoztak a thyssenkrupp Automotive üzletágával az országban, ma már több városban is kölcsönösen előnyös együttműködések révén hosszútávon vagyunk partnerei az önkormányzatoknak. Biztosak vagyunk abban, hogy nem csak Győr városa, hanem az egész régió profitál a velünk való hosszú távú együttműködésből.”- emelte ki Marc de Bastos Eckstein, a thyssenkrupp Components Technology Hungary igazgatója. Az igazgató később hozzátette: „A thyssenkrupp legelőször, még 1999-ben mérnöki K+F tevékenységgel, egy egyetemi együttműködés révén jelent meg Magyarországon. Ezt követően, 2013-ban vállalatunk itt Győrben létesített gyárat. 2015-től további 3 gyárat, illetve 2 mérnöki szolgáltató központot hozott létre vállalatunk az országban. Mindezekben fontos, megbízható partnerünk volt a Nemzeti Befektetési Ügynökség, a HIPA. Így most, hogy immár mérnöki tevékenységet is létesítünk Győrben, valamint a Széchenyi Egyetemmel is az együttműködésünk kibővítéséről tárgyalunk, bizonyos értelemben csupán hazatérünk.”

„Győr fejlődésének meghatározó szereplője volt mindig is az ipar. Az ipari vállalatok betelepülésével, prosperáló működésével válhatott városunk azzá, aminek ma ismerjük. Az ország autógyártásának és a járműtechnikai-fejlesztésének meghatározó központja lettünk. Hiszem, hogy Győr további fejlődésének is az ipar lehet az alapja, ezért kezdtünk neki, a mára már betelt Ipari Parkunk kibővítésének, és ezért örülök annak is, ha egy már itt működő, sikeres ipari nagyvállalat bővíti a tevékenységét a városban. Példaértékűnek tartom a thyssenkrupp és a Széchenyi Egyetem eddigi együttműködését is a mérnökképzésben, és ha az új mérnöki irodájuk megfelelő munka- vagy gyakorlati helyet tud adni az itt végző hallgatóknak még nagyobb örömmel tölti el minden győri szívét.  Sikeres és eredményes működést kívánok a thyssenkrupp új fejlesztő irodájának”- fogalmazott Dr. Dézsi Csaba András, Győr polgármestere a közös bejelentés kapcsán.

„A Széchenyi István Egyetem rendkívül szoros együttműködéseket ápol a vállalkozásokkal, ami segíti képzéseink színvonalának emelését és tudományos fejlődésünket. Hallgatóink profitálhatnak a gyakorlatorientált oktatásból, részt vehetnek fejlesztési projektekben, így az ipar számára is értékes tudást szereznek intézményünkben. Oktató-kutató kollégáink szintén kihasználhatják a vállalati-ipari projektekben, startup és spinoff vállalkozásokban való tevékenység lehetőségét. Emellett a gazdasági szektorral való partnerség gyümölcsei olyan közös fejlesztési eredmények is, amelyek üzletileg hasznosulnak. Ráadásul ezek az együttműködések nemcsak az egyetem és a vállalatok számára járnak előnyökkel, hanem hozzájárulnak a térség versenyképességének erősödéséhez is” – hangsúlyozta Dr. Dőry Tibor, a Széchenyi István Egyetem Menedzsment Campus Kompetenciaközpontjának vezetője. A bejelentésen az egyetem képviseletében részt vett Dr. Szauter Ferenc, a Járműipari Kutatóközpont vezetője is.

A győri iroda a thyssenkrupp budapesti, szegedi és veszprémi autóipari ún. E/E (elektromos és elektronikai) fejlesztőközpontjaival dolgozik majd szorosan együtt. A budapesti központ története 24 évvel ezelőtt, a győri iroda indulásához hasonlóan néhány mérnökkel kezdődött, amikor ötletükre, illetve a közösen kialakított eljárásra alapozva a thyssenkrupp elektromechanikus „okos” kormányszervó rendszerek fejlesztésébe kezdett Magyarországon. A magyar csapat a német vállalat szakmai hátterét és globális iparági kapcsolatrendszerét maga mögött tudva betört a nemzetközi autóiparba, majd néhány év alatt annak meghatározó szereplőjévé tudott válni.

A thyssenkrupp autóipari területe ma Magyarországon elsősorban ezekről az „okos” kormányrendszereiről ismert, amelyek alkalmasak a legkülönfélébb vezetéstámogató- vagy önvezető rendszerekkel való együttműködésre. A magyar csapatot szakterületén a világ legjobbjai között tartják számon. A magyarországi működés az iparági gyakorlattól eltérően nem csupán egyes részfeladatra korlátozódik: az új kormányrendszerek elektronikai hardver- és szoftver-fejlesztésének egésze a magyarországi kollégák feladata.

Győrben már megkezdődött a mérnökök felvétele, és az első munkatársak már be is léptek a vállalathoz. Az első fázisban húsz fős mérnökcsapatot hoznak létre, de már most előkészítik a következő bővítési ütemet.

A thyssenkrupp K+F tevékenységet és gyártást is végez Magyarországon: a szegedi, veszprémi és budapesti fejlesztőközponton kívül Győrben futómű-összeszerelő üzemet működtet, Jászfényszarun elektromechanikus kormányszervókat és motorkomponenseket gyárt, Debrecenben stabilizátorokat és rugókat készít a vállalat. A thyssenkrupp mára nem csupán hazánk 100 legnagyobb foglalkoztatója, illetve az 50 legnagyobb export értékesítésű vállalata közé közé tartozik, de a felmérések szerint a legkedveltebb munkahelyek között is ott szerepel. Jelenleg mintegy 2800 munkatársa van a vállalatnak Magyarországon, és a 2015-től kezdődő periódusban mintegy 150 milliárd forint beruházást hajtott végre az országban.